Mivel nem vagyunk egyformák, ezáltal nem is reagálunk egyformán a dolgokra, így a Bach-virág esszenciákra is különbözően reagálunk.
Pontosan nem lehet megmondani, kinél mikor jelentkezik a cseppek hatása.
Betegknél, vagy akut lelkiállapotnál az első hatás 10 napon belül jelentkezhet, de jelentkezhet
már 2-3 napon belül is, van aki 1-2 órán belül érzi a cseppek jótékony hatását.
Krónikus, hosszan tartó betegségek esetén a terápia hónapokig, vagy akár egy- másfél évig is elhúzódhat.
A várt hatás a szedés kezdeti periódusában kétféleképen kezdődhet:
Kezdeti túlzott javulás: melynek során a beteg úgy érzi, hogy problémái megoldódtak, a javulás látványos és gyors. Ezt a kezdeti nagyon pozitív hatást a második, harmadik hét körül visszaesés követhet, ami normálisnak tekinthető.
Kezdeti rosszabbodás: a betegség tünetei, vagy a lelki problémák átmenetileg felerősödnek, de hamar el is múlnak. Ezek a tünetek, a homeopátiában is megjelennek, és azt az üzenetet közvetítik felénk, hogy a cseppek hatni kezdtek.
Mindkét esetben kezdeti reakcióról van szó, amelyek után a betegség (némi hullámzást követően) egy harmonikusabb állapotot ér el.
Ha nem érzékelünk semmilyen hatást
Gyakran irreálisak az elvárásaink, abban reménykedünk, hogy a Bach-virág segítségével rövid idő alatt egészen új ember lehet belőlünk, ám épp a tartósan meglévő érzelmi minták kezelésénél van szükség türelemre.
Egyszerre több terápia együttes alkalmazása, anélkül, hogy bármelyikre is igazán összpontosítanának.
Ha nem magunktól szeretnénk Bach-virág cseppeket szedni, csak valaki ránk erőltette.
Ha nem tudatosan ugyan, de valamilyen módon gátoljuk a kezelés előrehaladását.
Mellékhatások, túladagolás, allergia
Semmilyen mellékhatása nincs.
Túladagolás sem lehetséges, még ha az egész keveréküveget egyszerre innánk meg, gyerekek és terhes anyák is biztonsággal fogyaszthatják.
Semmilyen problémát nem okoz allergiásoknál, hisz a koncentrátumok, nem tartalmaznak materiális növényi alkotórészeket, tehát allergéneket, hanem csak a virágok energetikai információit.
Szeptembertől folyamatosan meditációs esteket tartunk.
Koncentrációs gyakorlatok tanulása is.
Első alkalom szeptember 03.
Kezdés 18 óra. Időtartama 1 óra.
Ár: 600 Ft
Jelentkezni a fenti email címen, illetve telefon számokon.
Hírlevél
Banner
Személyes információ
Szeretne bővebb információt kapni a reikiről, Bach virág terápiáról, Schüssler sókról, az élet működéséről? Vannak barátai, ismerősei, munkatársai akiket szintén érdekelne? Hely biztosítása esetén, 3-4 személy részére is szívesen tartok előadást, minden kötelezettségtől mentesen.